A skizofréniáról

Mi a skizofrénia?

A skizofrénia fogalmának nevét a svájci Eugen Bleuler pszichiáter alkotta meg a XX. század elején a görög "skizo" - hasít - és a "phren" - szellem - szavakból.

A skizofrénia nem egységes kórkép, összefoglaló neve a pszichotikus állapotok közé sorolt agyi betegségeknek, melyeknek közös jellemzője, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei szétesnek. A pszichotikus állapotok a realitásérzék elvesztésével, érzékcsalódásokkal, hallucinációkkal, az érzelmi élet zavaraival, téveszmékkel, tudatzavar jelentkezésével járó elmegyógyászati betegségek. Ez az állapot más betegségekben is előfordulhat, amikor a felsorolt tünetek közül csak egy-egy dominál. Mai nézeteink szerint több tényező játszik szerepet kialakulásukban, de e kórképek kiváltó oka lényegében ismeretlen.

                                          

Előfordulása

A betegség jellemzően serdülőkor és 30 éves kor között alakul ki. A betegek többségénél, 75 százalékánál már kamaszkorban jelentkeznek a jelei.

A betegség gyakorisága férfiaknál és nőknél egyaránt 1 % körüli, a férfiaknál általában fiatalabb életkorban jelentkezik először. Az első tünetek megjelenésének ideje jellemző a skizofrénia egyes formáira.

Hazánkban az előfordulási gyakoriságnak megfelelő mintegy 100 ezer skizofrén beteg él, nagyobbik felük pszichiátriai kezelés alatt, de csak 5-10 százalék szorul állandó kórházi kezelésre.

A skizofréniához gyakran társul alkohol- és drogfüggőség, mértéktelen dohányzás, erős az öngyilkossági hajlam. A betegek 15-20 százalékánál ez a közvetlen halálok.

Okai

A betegség okai nem egészen ismertek, inkább hajlamról vagy fogékonyságról lehet beszélni, amely nem egy, hanem sok tényező együttes megléte esetén alakul ki. A betegséget súlyos lelki megterhelés, feszültség, stressz, baleseti trauma, gyógyszer- vagy droghatás, egyéb környezeti és pszichés hatások hozhatják felszínre, majd erősíthetik.

A legfontosabb hajlamosító tényezők a következők.

Genetikai adottság:  A skizofrén betegek rokonainál valamivel nagyobb a megbetegedés kockázata.

A központi idegrendszer bizonyos anatómiai eltérései is gyanúsíthatók azzal, hogy összefüggésben vannak a betegséggel, ezt a betegség idegfejlődési elmélete tárgyalja.

A biokémiai elmélet az agyi anyagcsere-zavarokat tartja felelősnek a skizofrénia kialakulásáért. A dopamin nevű neurotranszmitter mellett más idegi hírvevő molekulákról is feltételezhető, hogy anyagcsere-folyamataik felborulása hozzájárul a betegség kialakulásához. Ezek felderítésének a kezelésben lehet jelentősége.

Az anyagcsere-folyamatok hibái összefüggnek azzal, hogy az agy egyes területein az idegsejtek túlműködnek.

A betegség pszichodinamikai megközelítése szerint az emberi életösztön, a libidó, az "én"-re, az "ego"-ra koncentrál, ezt szállja meg. Ennek következtében nem alakulhatnak ki érzelmi és szeretetkapcsolatok. Freud szerint a téveszmeképződés nem más, mint a világ jelentéssel való felruházásának kísérlete.

A skizofrénia pszichoszociális elmélete feltételezi, hogy a genetikai meghatározottság talaján, a biokémiai illetve az idegfejlődési rendellenességek egyfajta sérülékenységet jelentenek a betegség szempontjából, amelyet a családi, pszichológiai és környezeti faktorok javíthatnak, vagy ronthatnak. Az elmélet szerint a stressz - akár negatív, akár pozitív életeseményhez kapcsolódik - befolyásolhatja a betegség megjelenését.

A hajlamot bizonyos személyiségjegyek is mutathatják. A későbbi skizofrén betegek sokszor betegségük előtt is félénk, visszahúzódó, érzelmileg érzékeny sebezhető emberek voltak, viszonylag kevés és nem túl szoros baráti kapcsolattal.

Tünetei

A betegségcsoport megnyilvánulási formáinak rendszerezésében nagy jelentősége van a tünetek meghatározásának, melyek nagyon különbözőképpen, eltérő kombinációban jelenhetnek meg az egyes betegeknél, illetve a betegség fázisaiban. 

A tünetek pozitív és negatív tünetekre való felosztása Crow nevéhez fűződik.

Crow a tüneteket a normális pszichés működéshez képest osztotta be: a pozitív tünetek azok lettek, ahol a működésben többletet talált (pl. hallucináció, érzékcsalódás), a meglévő normális pszichés működések hiányát pedig a negatív tünetek kifejezéssel illette (pl. érzelmi üresség, gondolatok elakadása. 

A beteg rohamszerűen jelentkező időszakokban úgy érzi, mintha minden megváltozna körülötte, nem létező dolgoknak tulajdonít jelentőséget, hangokat hall. Ezek nagyrészt ún. pozitív tünetek - téveszmék és irreális érzetek - melyek a normális elmeállapothoz képest hozzáadódnak a környezetből érkező ingerekhez, élményekhez. Mindezekből a beteg úgy rakja össze a külvilág történéseit, hogy azokból egy veszélyes, ijesztő kép áll össze. A tünetek elmúltával a beteg többnyire világosan látja a roham idején észlelt világ és tettei irracionális voltát. A betegség ezen aktív szakaszaiban a beteg veszélyes lehet önmagára és környezetére. Negatív tünetek az érzelmi elsivárosodás, a tetterő, ambíció lankadása, majd megszűnése, a közönyösség, vagyis az egészséges viselkedés hiánya. A negatív tünetes skizofrénre jellemző az ún. Wahn-állapot (Wahn, németül őrület), amikor a beteg úgy viselkedik, mintha valamilyen ködben bolyongana. Kognitív tünetekként azokat tartják számon, amikor az érintett páciensnél tanulási, fegyelmi, koncentrálási, gondolkodásbeli és asszociációs problémák jelentkeznek. 

A pozitív és negatív tünetek közé sorolhatók a következő diagnosztikai jelentőségű tünetek, melyeket azok fontossági sorrendjében érdemes áttekinteni: 

• Gondolkodás zavarai: A beteg gondolkodása eltér a normális sémától és logikától. A külső szemlélő azt veszi észre, hogy a beteg gondolatai nem követik egymást folyamatosan, "elveszti a fonalat", ugrások, kihagyások észlelhetők, beszéde logikátlan, töredékes, mondat- és szókihagyások, összeolvadt szavak, szokatlan szerkezetek jelennek meg. Nagyon jellegzetes tünetek a gondolati élet érzékcsalódásokkal is kapcsolatos zavarai: Gondolat-felhangosodásnak nevezik, amikor a beteg úgy érzi, legbelsőbb gondolatait mások is meghallhatják, máskor saját gondolatait véli meghallani tőle független forrásból, mintha ellopták volna őket (gondolatelvonás). Ide tartozik az is, ha a beteg hangokat hall, amelyek gondolatokat ültetnek el benne, esetleg utasítják valamire.


• A téveszmék közé tartozik a külső erők általi irányítottság: A leggyakoribb téveszme, hogy valaki állandóan figyeli, követik, külső erők befolyásolják gondolatait és érzéseit, tetteit, teljes személyiségét vagy csak egy-egy testrészét.


• Az érzékcsalódások, hallucinációk: A beteg valóságosnak gondol olyan ingereket, hangokat, képeket, melyeknek nincs valós fizikális oka. A hallucinációk a hallás, látás, tapintás, szaglás, ízérzékelés területéről is származhatnak, a leggyakoribbak mégis a hallani vélt, azaz akusztikus hallucinációk; a beteg hangokat hall, melyek magyaráznak, utasításokat adnak. Saját gondolatait más forrásból véli visszahallani.


• Téveszmék: A betegnek teljesen téves képe van az őt körülvevő világról, de meggyőződésében nem lehet megingatni. Itt említendő meg, hogy a skizofrén egyéneknek gyakran nincs betegségtudata, mert logikus magyarázatot vélnek felfedezni viselkedésükre, téveszméikre. Ezek azonban igen bizarr jellegűek, a realitástól nagyon távol állnak.


• Közönyösség, az érzelmi élet zavarai vagy affektív zavarok: A beteg érzelmi élete feltűnő és erős változásokon megy keresztül. Felfokozott, kirobbanó lelkiállapot éppúgy jellemző lehet, mint a korábban nem tapasztalt közönyösség, érdektelenség, lehangolt, depresszív hangulat. A betegség progressziójával, az akut rohamok lecsengésével a beteg rezignált, elszegényedett érzelemvilágú állapotba kerülhet, amit szociális kapcsolatai is megsínylenek. Önmaga új arca, a hallucinációk és kényszerképzetek gyakran félelembe kergetik a beteget. Elhúzódása a külvilágból abból is adódik, hogy a beteg tart az őt befolyásoló erőktől, a gondolatelvonástól, bizalmatlan lesz stb.
• Az asszociációk, figyelem és koncentráció zavarai: A beteg figyelme gyakran elkalandozik, kihagy, felborul a lényeges és lényegtelen dolgoknak szentelt figyelem normális aránya. A gondolkodás szétesését (inkoherenciáját) a már említett beszédben észlelhető zavarok is jól mutatják.


• Pszichomotoros zavarok: A beteg mozgásai abnormálissá válnak. Előfordulhat, hogy a beteg öntudatánál van, mégis teljesen mozdulatlan, nem reagál (katatón állapot), máskor épp ellenkezőleg, kifejezetten nyugtalan, túl sokat mozog. Előfordulhat, hogy a beteg maga sem tudja, miért ismételget erőteljes, teljesen automatikusnak tűnő mozgásokat. A mozdulatok, az arcmimika suta, darabos.


• A beteg aktivitásának hiánya a célok, tervek, motiváció hiányát, a kezdeményező készség lecsökkenését jelenti.


• Az érzelmi élet zavarai, a családi és baráti kapcsolatok elhanyagolása végül a szociális kapcsolatok erőteljes gyengüléséhez, elszigetelődéshez vezetnek. A beteg emiatt sokszor bizarr külsejével, elhanyagolt öltözékével is feltűnik.

Külön meg szokták említeni az éntudat zavarait is. A beteg idegenként tekint önmagára, gondolatait, érzéseit nem tekinti sajátjának, mintha cselekvését is egy tőle független személy irányítaná. Ezzel párhuzamosan azt érzi, hogy saját gondolatait külső személy bitorolja, ötleteit ellopják tőle.

Diagnózisa

A diagnózis felállítása a tünetek sokfélesége és a betegség különböző lefolyása alapján nem egyszerű feladat.

A biztos véleményhez legalább fél éven át meg kell figyelni a beteget. Egyértelműen skizofréniáról van szó, ha a gondolkodás zavarai, a külső erők általi irányítottság, érzékcsalódások, hallucinációk, téveszmék közül (A-D tünet) közül valamelyik határozottan vagy legalább kettő részben megmutatkozik, illetve a további tünetekből is legalább kettő jellemző, valamint, hogy a tünetek legalább egy hónapon keresztül fennállnak. A diagnózis felállításának alapja ezért a beteg megfigyelése és a tünetek időtartamának és súlyosságának értékelése.

Miután skizofréniaszerű tüneteket egyéb belgyógyászati, ideggyógyászati betegségek, nem skizofrén érzelemzavarok, gyógyszerhatások, kábítószer, alkoholos állapotok is okozhatnak, a gyanús beteget teljes körű kivizsgálásban részesítik, amelyhez többek között fizikális, neurológiai (szemmozgás-, mozgászavarok, beszéd vizsgálata), vérkép-, EEG-, EKG-, CT-vizsgálat tartozik.

E vizsgálatok annál is inkább lényegesek, mert az idült skizofrén betegeknél egyéb belső szervi megbetegedések is gyakoribbak, amelyeket ugyancsak kezelni kell.

A neuropszichológiai vizsgálatokkal, tesztekkel jellegzetes figyelemzavarokat, egyéb gondolkodást érintő rendellenességeket lehet kimutatni.

A diagnózis felállítása után a legfontosabb a beteg és a hozzátartozók pontos és részletes tájékoztatása. Az orvosnak felvilágosítást kell adnia a betegség természetéről, a kezelés irányelveiről és a betegség lefolyásáról. Nem kevéssé fontos, hogy a család merjen kérdezni, hiszen a skizofréniát illetően rengeteg tévhit terjeng a laikusok között, és ezek eloszlatása kikerülhetetlen.

Kórlefolyása

A jellemző tünetek megjelenése előtt tetten érhető az egy hét-több hónap időtartamú megelőző, bevezető tüneteket tartalmazó, ún. prodromális stádium, amikor is a beteg szokatlanul rossz hangulatú, nyugtalan, feszült, tanulási vagy munkateljesítménye, teherbíró-képessége romlik. A megelőző fázis lényegében a betegség kialakulásakor, utólag nyer értelmet, de van, hogy teljesen elmarad.

A kór megjelenése lehet fokozatos vagy erős tünetekkel zajló. Korai tünetek a nyugtalanság, visszahúzódás, alvászavar. Természetesen ilyesmi bárkinél jelentkezhet időnként, mindazonáltal, ha e jelek semmilyen konkrét okra nem vezethetők vissza, s főként, ha volt skizofréniás egyén a családban vagy olyan emberről van szó, akinek korábban már volt skizofréniás tünete, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.

Típusos esetben a betegségben a tünetek fellángolása, az állapot rosszabbodása következik be. Az epizódokat az akut skizofréniás tünetekkel lehet leginkább jellemezni.

Az akut periódusokat főként pozitív tünetek (érzékcsalódások, téveszmék, a bizarr érzelmi kilengések, asszociációs zavarok, az énkép zavarai) jellemzik, mintegy 1-3 hónapig tartanak. Általában ekkor keresik fel a betegek vagy hozzátartozók az orvost. Az akut fázist követő lehangoltság, általános passzivitás (posztpszichotikus depresszió) nem kevésbé könnyű időszak a beteg számára.

Megjegyzendő, hogy a tünetek bizarr volta és a nyilvánvaló gondolkodási zavarok ellenére az érintett intellektusa elsődlegesen nem károsodik, jóllehet tanulása a betegség aktív szakaszaiban csorbát szenved. A pszichotikus tünetek enyhülésével a beteg jobban lesz, de személyisége már nem lesz teljesen az epizód előtti. A betegség előrehaladtával az epizódok egyre enyhébben jelentkeznek, és fokozatosan a köztes időszakok, valamint a negatív tünetek lesznek meghatározók. Fontos azonban megjegyezni, hogy a betegnek és a családnak is nagy szerepe van abban, hogy javítsa a beteg életminőségét, helyzetét és állapotát.

A betegek nagyjából egyharmadánál az akut fázis következmények nélkül elmúlik, másik harmaduknál a betegség periodikusan fejlődik ki, aktív szakaszai után lassan romló vagy stabil, csaknem egészséges időszakok következnek. Harmadik harmaduknál a negatív tünetek vannak túlsúlyban, amelyek tartósan rontják az állapotot. Természetesen a betegség ettől eltérő lezajlása is lehetséges.

A tünetek és a betegség lefolyása alapján a következő legfontosabb formákat különítik el:

A paranoid skizofréniát főként a téveszmék és a hanghallucinációk jellemzik, kevésbé jellemzőek a szétesett beszéd és az érzelemzavarok, valamint a negatív vagy hiánytünetek. Általában később, 25-35 éves kor között kezdődik. Általában jól kezelhető.

A hebefréniás vagy szétesett skizofréniát a felbomlott beszéd és viselkedés, az affektív zavarok, azaz a sivár érzelmi élet, illetve a nem odaillő érzelmek alapján különítik el, jellemzők a gondolkodási zavarok. Hébéről az ifjúság és szépség istennőjéről kapta az elnevezést, mivel viszonylag korán, 16-25 éves kor körül jelentkezik.

A katatón skizofréniában a testi, pszichomotoros tünetek a meghatározók, a mozdulatlanság vagy éppen a szélsőséges mozgások, szokatlan testhelyzetek hívják fel magukra a figyelmet.

A differenciálatlan skizofréniában gyakran az összes előbbi csoport tünetei megtalálhatóak, így a téveszmék és hallucinációk éppúgy, mint gondolkodási zavarok, különös, helyzetnek nem megfelelő viselkedés és a negatív tünetek.

A skizofrénia szimplex formában a szintek csaknem észrevétlenül alakulnak ki és idült skizofréniába torkollanak.

Amilyen sokféle formája lehet a skizofréniának, olyan különböző lehet a betegség prognózisa is. Súlyosságát a negatív tünetek alapján szokták felosztani. Általában elmondható, hogy a hirtelen, viharosan, rövid akut fázissal kezdődő betegség, a döntően pozitív tünetek és a biztos családi és szociális háttér, valamint a betegség jelentkezése előtti pozitív, nyitott személyiség valószínűsíti a betegség kedvező lefolyását, ezek ellentétei rosszabb eséllyel gyógyulnak. A skizofréniához gyakran társul alkoholizmus, mértéktelen dohányzás, erős az öngyilkossági hajlam. A betegek 15-20 százalékánál ez a közvetlen halálok.

Kezelése

A betegség kezelése ma már nagyon hatékonyan történik, mégis lényegében tüneti jellegű. Miután a skizofréniának biológiai, pszichés és szociális tényezői is vannak, a terápia is összetett; a gyógyszeres kezelés mellett pszicho- és szociálterápia is részét képezni. Ez utóbbiak jelentősen növelik a komplex terápia hatékonyságát azáltal, hogy a beteg sokkal együttműködőbb, ami a kezelés beállításához és következetes véghezviteléhez elengedhetetlen. Lényeges a pszichoedukáció, a beteg maradéktalan felvilágosítása és oktatása betegségét illetően.

A skizofrénia elsődleges kezelése gyógyszeres, antipszichotikumokkal - skizofrénia ellen használt gyógyszerekkel - történik, melyek enyhítik az akut fázis pozitív tüneteit, nyugtatnak, segítik az éjszakai alvást, megelőzik újabb shubok kialakulását. A lehető legkisebb dózisról indulva fokozatosan emelik az adagolást.

Elsődleges az újfajta, ún. atípusos antipszichotikumok használata, amelyek kedvezően befolyásolják a negatív tünetek alakulását is, és kevesebb mellékhatással rendelkeznek. Természetes, hogy az akut fázis lezajlása után az érintettek nem érzik magukat betegnek, mégis pont ezért fontos hangsúlyozni, hogy a megelőző és a fenntartó gyógyszeres kezelés rendkívül fontos, nélküle ugyanis az újabb akut fázis nagy (80%-os) eséllyel bekövetkezik egy éven belül. Szükséges a rendszeres kontroll, és az esetleges gyógyszerváltás, amennyiben a mellékhatások miatt a beteg gyógyszerszedési együttműködése csökken.

Mivel az antiszichotikumok nem azonnal, hanem néhány hét elteltével fejtik ki a hatásukat, gyors hatású szorongásoldókkal, benzodiazepinekkel kombinálják, majd ez utóbbiakat fokozatosan megvonják, mielőtt függőséget alakítanának ki.

A gyógyszeres kezelés során alkalmaznak még antiepileptikumokat - az epilepsziás rohamok megelőzésére alkalmazott gyógyszereket - (carbamazepin, valproátok) az akut fázisok kezelésére és megelőzésre, antidepresszánsokat a negatív tünetek visszaszorítására:

Az antipszichotikumok tünetkezelési hatékonyságát mutatja, hogy bevezetésük óta skizofrén betegek szükséges kórházi tartózkodásának ideje kevesebb, mint a tizedére csökkent, és lényegében csak az akut fázisra korlátozódik. Ez után fenntartó gyógyszeres kezelést alkalmaznak, ami a visszaesés valószínűségét a harmadára képes csökkenteni.

A pszichoterápiás foglalkozások, beszélgetések célja, hogy az érintett megismerje betegségét, és ennek megfelelően tudja szervezni életét, kezelni az ezzel járó nehézségeket. A terápiának nem célja, hogy a pácienst meggyőzze az akut fázisban átélt élmények valótlanságáról, de segít azokat személyes problémaként feldolgozni, a kezdeti tünetek felismerésével az akut fázisokat megelőzni, az aktív tünetek veszélyesre fordulását megfelelő módszerrel kivédeni.

A szociálterápia lényege a kapcsolatteremtés és a szociális háttér problémáinak felderítése és azokra a megoldás megkeresése.

Az elekrokonvulzív (korábbi elnevezéssel elektrosokk) terápia a 70-es évektől, az egyre hatékonyabb gyógyszeres terápiákkal háttérbe szorult. A kezelés a beteg altatásával és izmainak ellazításával kezdődik, majd az orvos - a beteg lélegeztetése mellett - két, a halántékra helyezett elektróda segítségével 1-3 másodpercig tartó áramimpulzust ad. Ezt egy epilepsziás nagyroham követi, amely során - az izmok ellazítása miatt - csak minimális izomrángás figyelhető meg.

Csak ritkán és indokolt esetben, súlyos depresszió, kataton formák vagy más kezelések sikertelensége esetén alkalmazzák. Általában heti 2-3 kezelésre kerül sor, egy sorozatban legfeljebb 8-10 alkalommal.

Nagy jelentősége van viszont a mindennapi életbe való beilleszkedést segítő összetett terápiáknak. Feladatuk, hogy fokozatos terheléssel, a napirend megtervezésével, a munkába állás előkészítésével, a mindennapi testmozgás, lazítógyakorlatok, valamint művészeti terápiák segítségével a beteg beilleszkedése a társadalomba a lehető legjobban történjék.

Gyógyulási esélyei

Amilyen sokféle formája lehet a skizofréniának, olyan különböző lehet a betegség prognózisa is. Súlyosságát a negatív tünetek alapján szokták felosztani. Általában elmondható, hogy a hirtelen, viharosan, rövid akut fázissal kezdődő betegség, a döntően pozitív tünetek és a biztos családi és szociális háttér, valamint a betegség jelentkezése előtti pozitív, nyitott személyiség valószínűsíti a betegség kedvező lefolyását, ezek ellentétei rosszabb eséllyel gyógyulnak. Nagyon fontos a védőfaktorok szerepe: a teherbíró családi háttér, a stabil munkahely, a támogató párkapcsolat megléte.

A skizofrén betegek 20%-a életében egyszer esik át pszichotikus állapoton, és rövid kezelést követően a betegség nem jelentkezik. A betegek 60%-ra jellemző, hogy a betegség fellángolása többször ismétlődik, különböző formában. Szintén a betegek 20%-nál figyelhető meg, hogy a betegség kezdetét követően állapota folyamatos gyógyszerelés mellett is rossz.

Hasznos tudnivalók a skizofréniáról

A betegséggel kapcsolatban célszerű kitérni a vele kapcsolatos leggyakoribb tévhitekre. A leggyakoribb félreértés a betegség nevének félreértelmezéséből adódik. A skizofrénia nem tudathasadás abban az értelemben, mintha több személyiség akarna megnyilvánulni egy testben. Azonkívül a betegség nem jár értelmi fogyatékossággal, és ma már korántsem gyógyíthatatlan, pontosabban jól kezelhető. Igaz azonban, hogy kezelés híján a beteg ember ön- és közveszélyessé válhat.

A kutatások vizsgálták a betegek szociális és családi környezetét is. Feltételezhető ugyan, hogy ez sem közömbös a betegség szempontjából, de nincs rá bizonyíték, hogy a családi kapcsolatok és a nevelési stílus közvetlen összefüggésben lennének a skizofréniával. Fontos viszont, hogy a jó családi viszonyok és a megértés sokat javíthat a betegség lefolyásán.

A családtagoknak legalább annyira szembe kell nézniük a betegséggel, mint magának a betegnek. Ezért rendkívül fontos a beteg és hozzátartozóinak megfelelő tájékoztatása a betegség várható kimeneteléről és a terápiás és egyéb lehetőségekről, és bevonásuk a gyógyítási folyamatba.

A hozzátartozók akkor tudnak legtöbbet segíteni, ha a beteget nem akarják megváltoztatni, elfogadó, szeretetteljes légkörben élnek vele, őszinte dicsérettel, bátorítóan, tapintatos érdeklődéssel fordulnak az érintett felé, igyekeznek megszervezni, majd megtalálni a közös programok felszabadult örömét. Támogatják a beteget a terápiában.

A családtagok a szociális és családterápiás foglalkozásokon helyes hozzáállást sajátíthatnak el az akut fázis fura tüneteihez, így a beteg számára fontos visszajelzést adhatnak a tünetek megfelelő értékeléséhez, a betegség helyes "menedzseléséhez". A család szerepe létfontosságú a mindennapi teendők elvégzésének (ruházkodás, tisztálkodás, mindennapi étel biztosítása, stb.) könnyítésében.